szimfónikus költemény

(prológus)

végleg visszafogadta a víz.
                                    magzat volt, fülében buborék,
                                    apja vizipók, anyja békalencse,
                                    röptét látta részeg lepkének
                                    és esőnek, ahogy szél tekeri

(danse macabre)

nádszálfésű vágja ketté a ködös hajnalt
szálltában szakad a harisnyahajlat -         
a kopott tükör előtt áll, vízért könyörög.
nem tudja, hogy őszre az összes haja kihullik

(epilógus)

ahogy
az égből lefelé zúgó fehér kövek
átszaggatták a békalencsét
és vakítva süllyedtek a sötétbe,
a fodrozódás anyahajókat
sodort a némaság oltárához.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.