2009.10.23. 23:36
megy
megy (ige)
(Halad egy adott irányba. Ez lehet a fizikai világban megjelölt irány, de egy átvitt értelmű cél vagy rendeltetés is, ami felé sikeresen lehet változást elérni. Ez lehet bármilyen (időbeli, térbeli, állapotbeli) változással együtt járó folyamat.)
Tudtuk, hogy nem fog sikerülni,
elindultunk,
esőtől délibábos úton
röptünket madarak kísérik,
hunyorogva rádnézek,
és én tudom,
te meg még csak úgy, nőiesen sem sejted,
hogy nemsokára magunk mögött hagyjuk
a látható fény teljes tartományát,
és öklendezünk a büszkeségtől
már nincsen szavunk a szavakhoz,
megsértődtünk,
mert nem létezik az a szín
amelyiket a te hajad veri vissza,
ha a fénysugár 6 perc alatt ér földet,
majd fél napig fekszik a napraforgókkal
te mennyi időt töltesz velem?
Elválasztom az egyszavas verset,
NEMIGEN,
ez a címe,
de mire kimondom,
már egyedül vagyok,
útbaigazítom az eltévedt időt mögöttem,
kifekszem az út közepére
és a lámpák égnek,
de nem, ó nem
én nem elégszem meg ennyivel,
randevúra hívom a világosságot,
a halott városba,
ahová fény a lábát még be nem tette.
És Szent Mihály arkangyal hatalmas kardja megvillan
majd egyetlen roppant csapással
kettéhasítja a háborgó fekete égtengert.
Hát eljött.
A bejegyzés trackback címe:
https://brightlights.blog.hu/api/trackback/id/tr191470893
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: ocean king game 2019.01.15. 08:00:21
Adderall prostate problems - braowyt
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.