Félhangok

Szépek kérlek,
lefekszem az öledbe, te meg azt meséled,
hogy barna zakós fiatalok vesznek körbe
táblákkal, "ennek a generációnak nincs mi
ellen lázadnia", a plafonról lógó kerub
simogatja az arcod, de az anyák máshova
vágynak, van aki műanyag játékvárakat
eszik, van akiét fekete autóban koporsók
viszik kutyák elmosott jelölésű nyári
estjében, van aki egy társasjáték műútján
lépked és épp ő jön, beleathatatlan kanyar
következményekkel, mit jelent az, hogy
benyomást tenni nőre, osztályfőnökre?

Hogyan tudnék
csalni, ha semmi nem igaz? Tintába ömlök,
közelhajolok a fejéhez, hallom a gondjait
és gondolatait csak a szívét nem, nézd, a
Repülő Emberek már rég elmentek, csak az
árnyékuk maradt ott a folyókon, nyitott egy
soha be nem zárt zárójelet és úgy szerette,
mint a pohár vizet a gyógyszerei mellé,
csak elfogadta, hogy van, és ez így mű-
ködik, talán így a legegyszerűbb. A megyé-
ben templomokkal kereskednek rosszak, de
a végén úgyis csak a szemöldökünk görbít-
jük mind, épp most karcolódik meg csodás
létezésünk és fodrozódik tovább az
örökkévalóság táncmezein.

Az emlékek
fehér kocsiba szálltak és kilenc előtt pár
perccel sárgán fordultak bele a sarkon álló
kékségbe majd a magukból kiszakadó rész után
hamuzva többször néztek vissza, mint ahány-
szor emlékeknek illik, nálam rozsdás szög, náluk
száraz falevél maradt, még azeste megoldódott
az öngyújtók eltűnésének paradoxona és az, hogy
mind úgy éltünk, amilyen pózban aludtunk. Az
éjfél utáni magányos buszokra pedig érzelmi
üresjáratként hivatkozik azóta a szakirodalom.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.